165/1. A vitrin ára — A minősített kiállítás

A rézharang megnyugtató csilingelése még el sem ült, amikor a bolt homályos folyosójáról komótos léptek zaja szűrődött be. Henderson tágra nyílt szemmel tapadt a vitrin vastag üvegére, miközben a tüdejét szorongató hideg pánik fokozatosan átadta a helyét a meztelenség kínos érzésének.
A pult mögül egy magas, kalapos úr lépett elő. Lassan, kimérten sétált oda az üvegszekrényhez, majd zsebéből egy szarukertes nagyítót halászott elő. Úgy hajolt rá a vitrin lapjára, mintha két ritka, kitömött bogarat tanulmányozna a nyári gyűjteményből.
– Halló! Engedjen ki! – kiáltott Henderson, de a sűrű, kárpitozott akusztika a torkában fojtotta el a szót. Az üvegen túl csupán egy jelentéktelen, elmosódott mormogás szűrődött ki.
– Halkan, Henderson – sziszegte az antikvárius szűkszavúan, miközben megpróbálta kínosan egyenesbe húzni a zakója gombjait. – Ne rontsa a piaci értékünket.
A kalapos vásárló flegmán előhúzott a kabátjából egy kopott jegyzetfüzetet, és a vitrin szélére lógatott rézcímkét kezdte méregetni. Hüvelykujjával megkocogtatta a csatolmányként kapott üveggolyót, amelyet Henderson még mindig a tenyerében szorongatott. A férfi elégedetten bólintott, majd ceruzájával nyirkos feljegyzést tett a lap szélére.
Ekkor a pult mögötti ingaóra váratlanul kihagyott egy ütést, s a falakból mély, gépies kattogás indult meg.