164/10. A függőleges végállomás — A csatolmány ára

Henderson gyanakodva emelte fel a tenyerébe hullott, hideg üveggolyót. A golyó áttetsző belsejében egy hajszálvékony papírcsík tekergőzött, amelyre parányi, tintával írt betűkkel a saját neve és a „Függőben lévő tétel” felirat volt rányomtatva. A bársony kosár ekkor egy utolsó, éles fémes rándulással megállt a szűk alagút legfelső pontján.
A járatot lezáró fémlemez selymes halksággal félresiklott, és egy csuklós sárgaréz kar finoman kitolta a kosarat a megvilágított térbe. Nem tárult eléjük sem hivatalos iroda, sem a szabadságot jelentő utca. A szerkezet pontosan egy üvegezett vitrin közepére helyezte őket, ahol a bársony ülés tökéletesen illeszkedett a kiállítási talapzat mélyedésébe. Az üvegen túl egy poros antikvárium ismerős eladópultja látszott.
– Pontosan a menetrend szerint – állapította meg az antikvárius, miközben higgadtan leporolta a kabátja hajtókáját. – A függőleges átsorolás mindig jelentősen lerövidíti az átfutási időt. Ne aggódjon, Henderson, a gondolati melléklete elbírálása már csak alig hatvan-hetven évet vesz igénybe. A vitrin párnázottsága pedig igazán kiváló.
Mielőtt Henderson elképedve megszólalhatott volna, a vitrin zárja halk csattanással reteszelődött. Odakint, az üzlet mélyén egy vörös rézből öntött apró harang megzendült, jelezve a következő látogató érkezését.