164/8. A vörös lencse — Az optikai visszacsatolás

A vörösen izzó rézlencse nem fényt bocsátott ki, hanem halk kattanással kitágult, akár egy éhes szembogár. Henderson megpróbált közelebb hajolni, de a rögzítőpántok pontosan három centiméternyi mozgásteret engedélyeztek a gerincének.
– Ez csupán egy optikai sűrűségmérő – suttogta az antikvárius, miközben tekintetét a lencse tükröződésére szegezte. – A korabeli nyomtatványok és bőrkötések papírvastagságát ellenőrizték így. Nincs semmi ok az aggodalomra, Henderson. A rendszer teljesen automatizált és teljesen pártatlan.
A lencse mögött finom fogaskerekek láncolata csattant össze. A bársony kosár alja hirtelen megdőlt tizenöt fokkal jobbra, mire a két férfi tehetetlenül egymásnak ütődött. A falból egy keskeny, perforált papírcsík gördült ki, amelyet egy apró fémkar azonnal a kosár pereméhez tűzött.
Henderson átpréselte a tekintetét az antikvárius válla felett, hogy elolvashassa a frissen nyomtatott karaktereket: TARTALOM: NEM AZONOSÍTOTT GONDOLATOK / CSOPORTOSÍTÁS: VISSZATARTÁS.
– Ugye mondtam? Rutineljárás – jegyezte meg az antikvárius, ám a hangja fél oktávval magasabban csengt el a szűk járatban.
A kosár ekkor döntő lendülettel megállt egy sötét elágazásnál. A jobb oldali járat mélyéből egy lassú, tompa harangszó ütése hallatszott, amit egy nehéz fémlemez csikorgása kísért.