164/7. A pontozott lajstrom — A beállított súlyhatár

A kosár finom, fémes zökkenéssel megindult oldalirányba, befelé a falba vágott keskeny járat sötétjébe. Henderson türelmetlenül rángatta a combjára feszülő bőrpántot, de az övcsat meg sem mozdult.
– Ne rángassa, Henderson! A precíziós mechanika nem tolerálja a türelmetlen feszítést – vetette oda az antikvárius éles, fagyos hangon, bár az álla alatti megfeszülő izmok nem éppen magabiztosságról árulkodtak. – Ez nyilvánvalóan egy vízszintes transzfer. Teljesen megszokott az ilyen jellegű archiváló rendszereknél.
A járat belső falaiból apró, sárgaréz csövek emelkedtek ki. Halk sziszegéssel sűrített levegő csapott meg mindkettőjük arcát, amit azonnal egy fémes, ritmikus ketyegés követett. A rögzítőpántok még egy millimétert feszültek a combjaikon.
– Portalanítás – jelentette ki Henderson szűkszavúan, miközben elhúzta a fejét a hideg légáram elől. – Egy tisztességes gyűjtemény ad a higiéniára, mielőtt végleg felveszi a tételeket a lajstromba.
A mennyezetből ekkor egy rugós kar csapódott le. A fémbélyegző száraz kattanással rányomta a tintás pecsétet az antikvárius hajtókájára: *TÖMEG: ELFOGADVA / OSZTÁLY: SÚLYOS*. Ugyanezt a kimért mozdulatot elvégezte Henderson zakóján is.
Az antikvárius elégedetten bólintott, mintha pontosan erre a minősítésre várt volna. A kosár azonban nem állt meg: a szűk alagút mélyén egy vörösen izzó rézlencse villant fel.