164/6. A párnázott rekesz — A méretre szabott várakozás

Az antikvárius nem habozott. Elegáns, kimért mozdulattal lépett át a kárpitozott peremen, majd mélyen belesüppedt a bordó bársony vastag, süppedős párnázatába. A bútordarab meglepően kényelmesnek bizonyult, mint egy túlzottan gondoskodó luxusfotel, amely azonnal felveszi az emberi test kontúrjait.
– Látja, Henderson? A bürokrácia, ha megfelelően táplálják a szükséges bizonylatokkal, rendkívül figyelmes – jegyezte meg elégedetten, miközben kényelembe helyezte magát. – Foglaljon helyet! Az igazolás egyértelműen többes számot használt.
Henderson némi fenntartással méregette a kosarat, ám a falban megakadt szerkezet fenyegető csöndje végül meggyőzte. Óvatosan bekuporodott az antikvárius mellé. A puha bársonybélés azonnal körbezárta őket, s a rugók halk pattanással korrigálták a megnövekedett súlyt.
A gondtalan pihenő azonban csak addig tartott, amíg a kosár pereméből ki nem emelkedett két vastag, bőrrel bevont szorítópánt. A mechanika nem erőszakosan, inkább egy túlbuzgó gondnok határozottságával kattant a combjaikra, szorosan a szerkezethez láncolva őket.
– Ez csupán... a biztonsági rögzítés a várakozási időtartamra – magyarázta az antikvárius, bár a hangja egy árnyalatnyit magasabbra csúszott a megszokottnál.
A kosár alja ekkor halk nyikordulással megmozdult alattuk, és a padozat síkja alá süllyedt egyetlen millimétert. A fal mélyéből finom, mechanikus kattogás hallatszott, mintha egy láthatatlan mérleg nyelve próbálná kiszámítani az így felvett szállítmány pontos tömegét.