164/4. A leesett kulcs — A szerviznyílás tévedése

Henderson óvatosan, mintha a kis sárgaréz tárgy bármelyik pillanatban haraphatna, a cipője orrával arrébb pöckölte a kulcsot. A fém visszafogottan koccant a parkettán, felfedve egy parányi, gravírozott számsort a tollán: „03-AS SELEJTEZŐ-AKNA”.
– Csak egy karbantartói pótkulcs – jelentette ki az antikvárius szaporán szedve a levegőt, miközben izzadt tenyerét a kabátjába törölte. – A gőzhálózat csövei a padló alatt futnak. Ha a nyomás túllépi a megengedett szintet, a mechanika automatikusan kiadja a vészhelyzeti hozzáférést. Ez a hivatalos protokoll.
– Természetesen – bólintott Henderson megkönnyebbülten, bár a hangja egy árnyalattal vékonyabban csengett a kelleténél. – A minisztériumi rendszer rendkívül körültekintő. Nyilvánvalóan azt várja tőlünk, hogy manuálisan nyugtázzuk a körlevelet a csőposta szerviznyílásánál.
Henderson lehajolt, és két ujjával óvatosan felemelte a hűvös rézszerszámot. Ebben a pillanatban a hátsó szoba falát borító nehéz tölgyfa burkolat mögül rekedtes csikorgás hallatszott, s egy addig észrevétlen, keskeny fémcsapóajtó ugrott ki a pántjaiból. A nyílás sötétjéből sűrű, meleg gőzpára csapott ki, amely kísértetiesen emlékeztetett a minisztériumi kávéautomata jellegzetes, pörkölt aromájára.
Az antikvárius elégedetten megköszörülte a torkát, és a résekből kigomolygó füstre mutatott.
– Látja? Csupán a frissítő-hálózat túlnyomása. Ha bedobjuk a kulcsot a garatba, a bürokratikus hurok bezárul, és végre megkapjuk a lepecsételt szabadságolást.
Henderson a sötét szerviznyílás felé lépett, de a lyuk mélyéből hirtelen egy fémből készült, recés fogaskerék-pár nyúlt ki lassú, fogadó mozdulattal.