164/2. A mechanikus visszacsatolás — A megakadt billentyűk

Mr. Henderson feszülten merevedett rá a rézkarok alatt tekeredő hengerre. Az írógép billentyűi nem engedtek a nyomásnak; minden egyes leütött betűnél mintha egy láthatatlan, makacs rugó nyomta volna vissza az ujjait.
– Ne erőltesse, Henderson! – sziszegte az antikvárius, miközben feszült tekintettel figyelte a csikorgó fogaskerekeket. – A rendszer nem tévedést rögzít, hanem elégedettséget.
– De ez a betű nem akar a helyére ugrani! – válaszolta Henderson szaggatottan, miközben homlokát törölgette. – A gép azt állítja, mi magunk kértük az azonnali archiválást.
A gépírókarok dühös, fémes csattanással torpantak meg a papírhenger közepén. A festékszalag meglazult, s a papíron mindössze egyetlen szétfolyó, fekete sűrítményű pecsét maradt. Az a megnyugtatónak szánt feltételezés, miszerint csupán a szerkezet kapott túlterhelést a beszorult gőztől, abban a pillanatban szertefoszlott, amikor a papírtovábbító gomb magától forogni kezdett.
A gép nem állt le. Újabb, üres iktatólap csúszott a hengerre, s a karok újra mozgásba lendültek – ezúttal azonban teljesen függetlenül Henderson ujjaitól. A szoba sarkában álló bronz csengő halk, magányos pendüléssel jelezte az új bejegyzést.