163/5. A keverőlapát ritmusa — A centrifugális rögzítés

A lapát alakú keverőfej nem csapódott le vakon, hanem méltóságteljes, nehézkes lendülettel forogni kezdett az örvénylő, langyos feketeségben. Henderson, akinek a lába alatt már szinte úszott a porcelántalaj, meglepő könnyedséggel kapta el a fém kar ívét. Ahelyett, hogy összezúzta volna őket, a rotáció egyszerűen csak finom, körkörös keringésre kényszerítette a két férfit, mintha egy lassított, bürokratikus keringőt járnának a sötét folyadékban.
– Látja, kedves kolléga? – lihegte Henderson, miközben a centrifugális erő finoman a sima falhoz préselte a hátát. – A modern üzemvitel nem feledkezik meg a rekreációról. Ez a hidrodinamikus masszázs a fáradt végtagok fellazítására szolgál, mielőtt megkapnánk az igazoló pecsétet. Csak lazítsa el az izmait!
Az antikváriusnak azonban komoly kétségei voltak. A sárgaréz madár által ledobott fém kockacukor ugyanis nem olvadt el, hanem sziszegve pezsegni kezdett a sötét lében. Sűrű, ezüstösen csillogó, higanyszerű gőz tört fel a habok közül, ami nem melegítette, hanem ellenkezőleg, dermesztő hideggel vonta be a lábukat. A folyadék pillanatok alatt nehézzé és ragacsossá vált, mint a gyorsan kötő gipsz.
Amikor a keverőlapát hirtelen megállt, Henderson megpróbált lépni egyet, de a térdig érő fekete massza addigra teljesen megkeményedett. A lábaik mozdíthatatlanul beleforrtak a porceláncsésze aljzatába, tökéletesen rögzítve őket a gép gyomrában. Nem wellness-szolgáltatás áldozatai voltak, hanem állandó nehezékké váltak: a száradó réteg végleg a csésze aljához láncolta őket, mint egy díszes, kétszemélyes porcelánfigurát.
A sötétből, közvetlenül a fejük fölül, egy apró, sárgaréz csapóajtó nyílt ki, amelyen át fanyar, írógépszalag-illatú huzat fújt be, messzi csengőszót hozva a mélyből.