163/4. A porcelán fogadófej — A szintetikus felfrissülés

A fekete folyadék ugrásszerűen nekilódult, de nem magától folyt lefelé, hanem az alant felbukkanó porceláncsésze alakú tölcsér szívta magába mély, sziszegő vákuummal. Henderson – megőrizve megingathatatlan szakmai bizakodását – azonnal a lefelé tátongó nyílás felé nyújtózkodott, hogy kiaknázza a bürokrácia nyújtotta ingyenes frissítő-szolgáltatást.
– Vigyázat, antikvárius! Ha az adagolási ciklus lejár, a jóváírt koffein-kvóta elvész! – kiáltotta a mérnök, ám amint a csúszós fémfelületen előrelépett, a lába kirepült alóla.
Az antikvárius megpróbált megkapaszkodni a legközelebbi sárgaréz fogaskerék küllőjében, ám a sűrű pótkávé addigra az egész tengelyt elborította. Mindketten tehetetlenül zúgtak lefelé a sötétedő garatba, egyenesen a fehéren csillogó porcelángyűjtő gyomrába, amely egyetlen tompa, fémes kattanással zárult be fölöttük a csorduló feketeséggel együtt.
A csésze belső fala sima volt és száraz, ám az alján örvénylő folyadék lassan a térdükig ért. A szerkezet burkolatáról a sárgaréz madár szorosan föléjük hajolt, majd csőréből egy apró, szögletes kockacukor formájú fémnehezéket ejtett közvetlenül a két férfi közé.
Odafenn egy lassú, mechanikus óramű ketyegni kezdett, és a sötétből egy széles, lapát alakú keverőfej ereszkedett alá.