163/1. Az önműködő iktatás — A fémből öntött szabadság

A hatalmas rézfogaskerék nehézkes zökkenéssel indult be, mire Mr. Henderson jobb sarka, amely mostanra egy edzett acélból készült pecsétnyomóban végződött, kíméletlenül lecsapott az első érkező kartonlapra. Az ütéssel egy időben az antikvárius térdhajlata megfeszült, és precíz, negyvenöt fokos ívben továbbította a jóváhagyott nyomtatványt a selejtezőcsatorna felé.
– Látja, kedves barátom? – préselte ki magából Henderson, miközben a szája mechanikus ütemre nyílt és csukódott. – A kinetikus energia tökéletes megőrzése. Ha nem mi végeznénk el ezt a ritmikus mozgást, a saját szabadságolási dokumentumunk egyszerűen iktatatlan maradna. Ez a legtisztább önfenntartó bürokrácia.
Az antikvárius próbált tiltakozni, de a torkából csak egy tompa, fojtott fémes gurgulázás tört elő, valahányszor a fogaskerék-kamra szelepe kiengedte a gőzt. Az acélszalagon újabb és újabb halom papír érkezett, mindegyik tetején egy-egy piros, viaszos pecséthely tátongott, amely pontosan Henderson sarka alá illett.
A fejük felett lassan fordult egyet a számlap, és a tizenkettes szám mögül egy apró, sárgaréz madár bújt elő. Nem kakukkolt; ehelyett egy apró, összehajtott papírszeletet ejtett egyenesen az antikvárius nyitott zsebébe, mielőtt fémes kattanással visszahúzódott volna a sötétbe.