162/2. A mechanikus kilincs — A pontossági félreértés

A halk kattanás után az ajtó résnyire nyílt, feltárva egy kellemesen megvilágított, faburkolatos folyosót, ahol a szellőzőből friss fenyőillat áradt. Mr. Henderson azonnal elégedett hümmögéssel vette tudomásul a jelenséget, mint aki pontosan erre a technikai megoldásra számított.
– Látja, kedves barátom? – fordult az antikváriushoz, miközben tudományos alázattal szemlélte a rézgomb oldalából kiálló, finoman csiszolt csontdarabot. – Ez egy klasszikus, tizenkilencedik századi pneumatikus számlálószerkezet. A csont fogaskerék csupán a mechanikai kopást hivatott csökkenteni a nagy áthaladási forgalmú ajtóknál. Teljesen megszokott eljárás a precíziós iktatóhivatalokban.
Az antikvárius megtörölte izzadó homlokát, s bár a kulcs érintése furcsa bizsergést hagyott az ujjbegyein, Henderson magabiztossága gyorsan eloszlatta a kételyeit. A folyosó valóban rendkívül bizalomgerjesztőnek tűnt: a falakon finom akvarellek függtek, a vastag futószőnyeg pedig némán nyelte el a lépteiket, ahogy elindultak a kijáratot jelző zöld tábla felé.
– Tehát a szabadságolásunk érvényes, s ez a szakasz már a kijelölt pihenőövezetbe vezet – állapította meg az antikvárius, s megkönnyebbülten megigazította a nyakkendőjét.
– Kétségkívül – bólintott Henderson, s magabiztosan beljebb lépett. – A bürokrácia, ha néha döcögve is, de mindig visszatalál a maga racionális medrébe.
A folyosó végén lévő kétszárnyú ajtó fölött azonban egy apró, sárgaréz keretes falióra ketyegett, amelynek számlapján a mutatók nem körbe, hanem egyenletes, apró ugrásokkal visszafelé haladtak.