161/5. Az iktatott pihenő — A végleges jóváhagyás

Mr. Henderson a szemüvegét lekapva közelebb lépett a belső üvegtáblához, hogy közelebbről megvizsgálja a még nedves lila tintanyomot. A bélyegzőn azonban nem egy optikai fénytörési képlet, hanem a Kerületi Adminisztrációs Hivatal szabályos, kör alakú pecsétje állt: „Fizetett szabadságolási kérelem – Jóváhagyva”.
– Ez nyilvánvalóan egy korábbi nyomdai szitanyomás maradványa – dadogta a szakértő, ám a hangja teljesen elveszítette tudományos élét, amint az üveg mögötti árnyék készségesen kiadott egy nyomtatványt a légrésen át. Az antikvárius, megunva a tudományos magyarázatokat, gondolkodás nélkül átvette a töltőtollat, és mindkettejük nevében szignálta a szabadságolást.
Abban a pillanatban, ahogy a tinta megszáradt a papíron, a padló alatti gerendák halk kattanással meglazultak. A szoba egyetlen zökkenéssel megbillent, s a két férfi méltóságteljesen belecsúszott a sarokban felbukkanó, puha, bársony bélésű iktatókosárba. A felhalmozott feszültség azonnal elpárolgott belőlük; megkönnyebbülten terültek el a kosárban, mint akik végre szabadságot kaptak a fizika szigorú törvényei alól.
– Látja, barátom? – sóhajtott Henderson a bársony mélyéről. – A tiszta bürokrácia mindig győzedelmeskedik a természet felett.
Ekkor a kosár felett hatalmas, fémes zörrenéssel lezárult a nehéz fedél, és egy száraz hang kívülről rányomta a zárócímkét: „Lejárt szavatosságú akták – Selejtezésre továbbítva”.
A hermetikusan zárt sötétségben már csak egy rézből készült, apró felhúzható szerkezet halk, ritmikus kattogása hallatszott a szomszédos helyiségből.