161/4. A belső üvegtábla — A szögeltérés magyarázata

Mr. Henderson lassan visszahúzta a kezét, de ahelyett, hogy elismerte volna a nyilvánvaló képtelenséget, gondosan megtörölte az ujjait a zsebkendőjében. A viasszá lágyult lakat szerinte csupán a magas páratartalom és egy régies ötvözet hőtani reakciója volt.
– Az optikai téveszme leggyakoribb oka a kettős üvegezés belső felületén keletkező páralecsapódás – jelentette ki magabiztosan, és átsétált a szoba másik sarkába, hogy közelebbről vizsgálja meg az ablakot. – A reflexiók bizonyos dőlésszög mellett pontosan egy emberi sziluettet mintáznak. Puszta geometria, kedves barátom.
Az antikvárius a szilfa asztalnak támaszkodva figyelte, ahogy a szakértő a hüvelykujjával próbálja bemérni a fénytörést. A sötét alak az üveglapok közötti légrésben azonban meg sem rezzent a gázlámpa fényében. Sőt, mintha egy vékony, hivatalos jegyzettömböt vett volna elő a kabátja zsebéből.
– Nincs a világon olyan fizikai jelenség, amely ne lenne leírható – folytatta Henderson, miközben határozott mozdulattal az ablakretesz felé nyúlt. – Kinyitom, és a huzat azonnal eloszlatja a tévképzetet.
Amint az ujja hozzáért a rézreteszhez, a két üvegtábla közötti zárványban halk, száraz papírzizegés támadt, és a belső üvegfelületen hirtelen kirajzolódott egy friss, még nedves lila bélyegzőnyom.