161/3. A kettős üvegfelület — Az optikai tévedés

Mr. Henderson megigazította a pápaszemét, és egy határozott kézmozdulattal elintézte a vizes üvegtáblára vetülő árnyékot.
– Csupán a csatornanyílásból felszálló gőz és a gázlámpa fénytörésének játéka – jelentette ki magabiztosan, miközben zsebéből előhalászott egy precíziós tolómércét. – A fizika törvényei nem állnak meg az antikvárium küszöbén, kedves uraim. A por átrendeződése pedig puszta rezonancia: a közeli földalatti vasút építési munkálatai okoznak mikro-szeizmikus rezgéseket.
Az antikvárius óvatosan az ablakhoz lépett, hogy közelebbről is megvizsgálja az alakot, ám a sötét sziluett nem az utcán állt. A csatornagőz nem magyarázta meg, miért látszanak tisztán egy kalap karimájának körvonalai a két üvegtábla közötti hermetikus légrésben.
– Bámulatos, hogy a modern szakértelem mennyire kényelmes menedéket nyújt – jegyezte meg a vásárló, miközben vékony ujjával megkocogtatta a szilfa asztal lapját.
Henderson oda sem figyelve illesztette a tolómérce acélcsőrét a kulcslyukmentes lakat tömör vasához. Abban a pillanatban, hogy a két fémfelület összeért, a tolómérce beosztásos skálája halk sercegéssel elsimult, mintha a számokat egyszerűen leradírozták volna. A lakat felülete hirtelen lágy, langyos viasz tapintásúvá vált, és a tölgyfa burkolatból halk, ütemes kattogás hallatszott – mintha az óraszerkezet most nem az időt, hanem a szobában tartózkodók lélegzetvételét számolná vissza.