160/8. A lezárt kartondoboz — A végleges címkézés

A kartonlap nehéz, tompa puffanással zárult rájuk, teljes sötétségbe borítva a polisztirol habgolyók közt kuporgó párost. A külvilágból már csak a gépkerekek egyenletes kattogása és egy nagy teljesítményű ipari tűzőgép éles csattanásai szűrődtek be, ahogy a doboz tetejét végleg rögzítették.
– Mint láthatja, a légmentes zárás elengedhetetlen a nemzetközi tranzit során – suttogta Henderson büszkén a sötétben, miközben próbálta elrendezni megviselt zakóját. – Most következik a logisztikai folyamat csúcsa: a pontos címkézés és a célállomás meghatározása.
Egy mechanikus kar hirtelen megemelte a dobozt, majd halk szisszenés kíséretében egy öntapadós etikettet nyomott a fedélre. A kartondoboz oldalán lévő apró szellőzőnyíláson keresztül derengő fény szűrődött be, pont elég ahhoz, hogy az antikvárius közelebb hajoljon és kifelé leselkedjen.
A doboz egy csillogó fémcsúszdán gördült le, ahol egy lézerszkenner piros fénye pásztázta végig a vonalkódot. A szintetikus automata hangja hűvös tárgyilagossággal szólalt meg a csarnokban:
– *Küldemény rögzítve. Cikkcsoport: Elveszett leltári tárgyak. Címzett: Antikvárium, hátsó szoba. Visszáru feldolgozva.*
A doboz egy zökkenéssel megállt a jól ismert, szúette faasztalon. A fedél szalagja éles reccsenéssel átvágódott, és a fényben felbukkanó óriási kéz türelmetlenül söpörte félre a habgolyókat.
A távolban éles csengettyűszó kondult, jelezve, hogy valaki belépett az üzletbe.