160/5. A műszerfali koordináta — A kódolt útvonalirányítás

A zölden derengő kijelző hirtelen csipogott egyet, majd a gépies hang száraz tárgyilagossággal bejelentette: „Még négyszáz méter a célállomásig. A csomagot az áruátvételi zónában kell leadni.”
Henderson elégedetten dörzsölte össze a tenyerét a rázkódó bársonyban.
– Hallotta ezt, kolléga? – suttogta diadalmasan. – Áruátvételi zóna! Nem közönséges orgazdákkal van dolgunk, hanem egy teljes logisztikai központtal. Kereskedelmi léptékben gyűjtik a ritkaságokat!
Az antikvárius közben a műszerfal résein át próbált kikémlelni, de csak a szélvédőmosó tartályának neonkék derengését látta a műanyag idomok mögött.
– És mi van, ha a szállítmányunkat azonnal továbbítják a tengerentúlra? – kérdezte szorongva, miközben a kártyapaklit szorongatta. – A hetvennégy lóerős Ford Taunus kártya alighanem a hamburgi kikötő titkos kódja!
Az autó ekkor éles zökkenéssel megállt. A motor hirtelen leállt, a műszerfal vibrálása megszűnt, és a kesztyűtartó sötétjét süket csend borította el. A navigációs egység azonban újabb sípszóval jelentkezett: „A tranzakció megkezdődött. Kérjük, készítse elő a vonalkódot.”
Henderson felkészült a legrosszabbra. Megragadta az antikvárius kabátját, és a kesztyűtartó fedelére szegezte tekintetét, amely mögött fémhangú kattanás jelzett egy külső mechanizmust.
A műszerfal alsó burkolata azonban nem kifelé nyílt, hanem egyenletes berregéssel lefelé süllyedt egy sötét, csúszdára emlékeztető vájatba.