159/7. A bedobós tarifacsomag — A kollektív automatizmus

Amint a gépies intés lendülete alábbhagyott, és Henderson szorosan rögzített karja visszacsapódott a bársony karfára, a kordonnál álló látogatók lelkesen megtapsolták a produkciót. A kisfiú mögül egy nagydarab, svájcisapkás férfi lépett elő, akinek a nyakában egy vaskos, „Múzeumi Érme-csomag” feliratú bőrerszény fityegett.
– Próbáld meg a kettős érmét, fiam! Nézzük meg a páros párbeszéd-funkciót is! – dörrent végig a csarnokon a férfi öblös hangja.
Az antikvárius rémülten tapasztotta hátát a plexiüvegnek, amikor a vitrin talapzatán újabb két bronznyílás villant fel. A gép mélyéről nehéz, fémes csikorgás hallatszott, majd a mechanikus sínpálya rugói megrándultak. Henderson üléséből egy vékony, sárgaréz cső emelkedett ki, amely pontosan az antikvárius füle felé fordult, míg a szomszédos székbe épített emelőkar nyers erővel előrelendítette az antikvárius fejét.
– Ön nyújtott be kérelmet az iktatószám felülvizsgálatára? – harsant fel ezúttal az antikvárius torzított, szalagos felvételről bejátszott hangja a csarnok feletti hangszórókból.
Mielőtt bármelyikük tiltakozhatott volna, a mechanika újabb zsetont nyelt el. Henderson emelőkarja azonnal rákényszerítette a tisztviselőt, hogy hevesen rázza a fejét. A csarnok közönsége éljenzésben tört ki, és a látogatók egymást taposva rohamozták meg az automatát, hogy újabb zsetonokért cserébe teljes műszakokat vezényeljenek le a búra alatt.
A talapzat oldalán egy apró, piros számláló kezdett el sebesen pörögni, jelzést adva a következő szervizciklus közeledtéről.