158/3. A hűtött tálca — A viaszfokú előléptetés

A párolgó réztálca halkan koppant a parkettán, pontosan a két üvegbúra szimmetriatengelyében. A felületén lecsapódó finom páraréteg mögött rézből öntött formanyomók és apró hőmérők sorakoztak.
Az antikvárius azonnal összefonta maga előtt a karját, és mély lélegzetet vett, hogy a lehető legélőbbnek tűnjön. Meg volt győződve róla, hogy a hűtőmechanizmus a formátlanra olvadt kiállítási tárgyak újraöntésére szolgál, és a bürokrácia most meleg viasszal szándékozik kiönteni a leltári hiányosságaikat. Henderson ezzel szemben dermedten próbált mozdulatlan maradni; feltételezte, hogy ha elég merevnek látszik, a tisztviselő mintapéldánynak tekinti őket, és megkíméli a hőkezeléstől.
A sötétszürke öltönyös férfi azonban egyikőjükre sem emelte a tekintetét. A hűtőtálcára helyezte a szomszédos vitrinből kiemelt, megereszkedett viaszbábút, majd a leltárkönyv sarkával megnyomott egy rejtett gombot Henderson talpazatán.
A bársonyozott kosár alatti szerkezet nem süllyedt le, és nem áradt belőle forróság. Ehelyett egy tompa kattanással finoman megdőlt, s a búra üvegfala mentén apró, sárgaréz görgők emelkedtek ki. Nem átalakítani akarták őket: a minőségi cseretelep azonnali bevetést követelt.
A kosár lassan átördült az üresen maradt, kiemelt vitrin talpazatára. Fölöttük egy sárgaréz rés nyílt meg, ahonnan friss politúr szagát és a még kitöltetlen látogatói kérdőívek papírillatát fújta be a huzat.