158/1. A tárlatvezető csengője — A múzeumi nyilvántartás

A sárgaréz állványon álló csengő gépies, fémes kondulással jelezte a nyitási idő kezdetét. Az üvegbúra mögött Henderson és az antikvárius dühtől vörös fejjel, tehetetlenül szorította ökölbe a kezét. Odakint a polírozott parkettán halk gurulással megérkezett az első sárgaréz csövekből álló, gőzhajtotta tárlatvezető kocsika.
– Hát ide juttatott minket a maga páratlan alkalmazkodóképessége! – sziszegte Henderson. Bár a hermetikus zárás miatt a hangja nem jutott ki az üvegfal túloldalára, az antikvárius a szájmozgásból is pontosan megértette a maró vádat.
– Ha nem kötözködik a selejtezőben, most nem lennénk kiállítási tárgyak! – vágott vissza élesen az antikvárius, és dühösen megkocogtatta a búrát. A vastag kvarcüveg meg sem rezdült, csupán egy apró réztábla rebbent meg mellette az állványon.
A tárlatvezető kocsika tetején lévő lencse mechanikus kattanással fókuszált rájuk. Egy vékony lyukkártyás szalag szaladt át a szerkezetén, majd a gépi beszédhang tompán zendült fel: „Balra látható a bürokratikus evolúció két csökevényes példánya. Élőhelyük a papíralapú nyilvántartás.”
Henderson dühében a selyembélésű kosár szélébe kapaszkodott, ám ekkor a terem túlsó sarkában lévő nehéz tölgyfa ajtó feltárult, és egy teljesen új típusú tisztviselő lépett be. A szomszédos kiállítódoboz mélyén halk kattanással megmozdult valami.