157/6. A díszkötészeti préselem — A végleges fűzés

– Ez a díszkötészet! – kiáltott fel Henderson lelkesen, ahogy a bársonyszőnyeg a lassú szorítópofák közé csúsztatta őket. – A piros selyemszalag a prémium kategória védjegye. Megkapjuk az aranyozott gerincet is!
– Magát azonnal keménytáblába préselik, Henderson! – csattant fel az antikvárius, miközben lapos kartontestével próbált megkapaszkodni a tölgyfa burkolat szélén.
A rézszerkezet hideg fémkarjai sziszegve összekoccantak. A vörös selyemszalag pontatlanul ereszkedett alá, és a két férfi közül éppen csak Henderson csillogó gemkapcsára hurkolódott rá. A szorítóprés súlyos acéltömbje zúgva indult meg lefelé, hogy örökre összefűzze és véglegesítse az irattár legújabb gyűjteményét.
Az antikvárius ekkor kihasználta a gemkapocs nyújtotta egyetlen milliméternyi rugalmas hézagot. Egy hirtelen, kétségbeesett rántással kitépte magukat a szorítópofák alól, és a mozgó padlóburkolat alatti keskeny szellőzőnyílás felé vetette a kartonpárt. A prés óriási robajjal csapódott le a selyemszalagra – pontosan ott, ahol egy másodperccel korábban még a fejük volt.
A lendület a sötét, fémlemezes csatornába repítette őket, ahol hosszú métereket csúsztak lefelé. Henderson elégedetlenül felnyögött, miközben próbálta kiegyenesíteni az összehajlott sarkaat.
– Ez az eljárás meglehetősen méltatlan egy kiemelt iktatáshoz – mormogta.
A csatorna mélyéből ekkor halk, szabályos óraműketyegés és egy szűk résen át beszűrődő, sárgás fénysugár érte őket.