157/5. A bársonyozott pihenő — A kiemelt iktatás

A bársonycsúszda puha, némán elnyelő lejtője egy tágas, diófa burkolatú terembe torkollott. A fojtott csendben finom polírozóviasz és régi pergamen illata terjengett.
Mr. Henderson kényelmesen elterült a süppedős mélyedésben, és gondosan megigazította a fején díszelgő fémcsipeszt, mintha csak egy elegáns csokornyakkendőt rendezgetne a tükör előtt.
– Látja? A lila stempli azonnal a vezetői pihenőbe navigál bennünket – jelentette ki elégedett mosollyal, miközben lapos kartontestét kisimította a bársonyon. – A kiemelt státuszhoz kiemelt kényelem jár. Ez a hivatali hierarchia alaptörvénye.
Az antikvárius óvatosan körbenézett. A terem falai mentén csillogó üvegkalitkák sorakoztak, melyekben hozzájuk hasonlóan lepecsételt, aranyszegélyű mappák feküdtek. Egyetlen lapjuk sem rebbent; a helyiségben gyanús, múzeumi mozdulatlanság uralkodott.
– Maga téved, Henderson – mormogta az antikvárius, és élével a legközelebbi üvegvitrin felé bökött. – Ezek nem vendégek. Ezek véglegesített archívumok.
A terem közepén ekkor finom mechanikus berregéssel felizzott egy sárgaréz szerkezet. A bársonyos padlóburkolat lassan megindult a polírozott szorítóprés felé, miközben a magasból egy vörös selyemszalagot adagoló automatika ereszkedett alá.