155/2. A kitöltetlen katalóguscédula — Az ellenőri státusz

Mr. Henderson megigazította hivatali tartású vállait, és zsebéből előhalászta elmaradhatatlan, tintakék töltőtollát. Egy tapasztalt hivatalnok számára a kitöltetlen formanyomtatvány nem fenyegetést, hanem lehetőséget jelentett.
– Egyszerű adminisztratív korrekció az egész – magyarázta magabiztosan, miközben a sárgaréz lift tetején pihenő cédula fölé hajolt. – Ha a rendszer leltári tételként azonosít minket, az csupán azért van, mert az állománykategória rovat üresen maradt. Ha ide azt írom: „Ideiglenes külső ellenőrök”, a besorolásunk automatikusan felülbírálódik, és a biztonsági zsilipnek meg kell nyílnia.
Az antikvárius kétkedve figyelte, ahogy a férfi apró, gyöngybetűkkel rávezeti a hivatali titulusokat a durva tapintású papírra. A tinta szinte azonnal beszívódott, mintha a papír szomjazta volna a döntést. Henderson elégedetten bólintott, majd finoman meglökte a lift apró indítókarját. A szerkezet halk durrogással süllyedt vissza a padló alá.
Néhány másodpercig feszült csend honolt a poros polcok között. Aztán mély, hidraulikus morajlás rázta meg a követ, és a jobb oldali enciklopédia-fal lassan, sínpályán csúszva kettényílt, szabad utat engedve egy szűk, sötét folyosónak.
– Látja? A szabályzat mindig utat mutat – mosolygott Henderson, és elindult a feltáruló folyosón.
Ahogy beljebb léptek a sötét járatba, a friss könyvnyomda-illatot hirtelen forró vas és nehéz, fojtogató enyvszag váltotta fel. A távolból ritmikus, fémes csattanások zaja szűrődött be, mintha egy hatalmas gép fáradhatatlanul pecsételne valahol a mélyben. A földön, közvetlenül a lábuk előtt egyetlen, masszív bőrből készült nehéz munkavédelmi kesztyű hevert, amelynek kézfejére aranyozott betűkkel a „FŐKÖNYVKÖTŐ” szót nyomták.