155/1. A mozdulatlan falak — A besorolt leltár

Mr. Henderson óvatosan megkocogtatta a kezében maradt tölgyfa könyvtámaszt. A mozgó antikvárium falai végleg egybeolvadtak a központi irattár végtelen oszlopaival: a megszokott kijárat helyén most vaskos, bőrkötésű enciklopédiák sora húzódott a mennyezetig.
– Ez... bürokratikai értelemben véve egyértelmű előléptetés – köszörülte meg a torkát Henderson, bár a hangja érezhetően reszketett. – A rögzített könyvespolcok köztudottan mentesülnek a gördülési adó és a tengelykopási illeték alól.
Az antikvárius nem felelt. Lassan a legközelebbi állványhoz lépett, és kihúzott egy sárgult élű folyóiratot. A gerincen nem szerepelt cím, csupán egy precízen kaligrafált iktatószám. Ahogy kinyitotta a borítót, az első oldalon a saját nevét és személyes adatait látta megelevenedni, apró, frissen száradó tintabetűkkel.
– Úgy tűnik – suttogta az antikvárius, miközben ujjaival végigsimította a még nedves papírt –, a hatóság nemcsak az ingatlant sorolta át. Mi magunk is felkerültünk a helyi állományjegyzékre.
Henderson hirtelen kihúzta magát, és megpróbált visszanyerni valamit a hivatali méltóságából, ám ahogy elmozdult, a kabátja rézgombjai halk koccanással könyvjelző-kapcsokká merevedtek.
A könyvespolcok közötti keskeny résben a kőpadló váratlanul kettényílt, és egy apró, sárgarézből készült iratlift emelkedett a magasba, tetején egyetlen, várakozóan kitöltetlen katalóguscédulával.