154/4. A vakvágány sötétje — A gyorsított áthaladás

A zökkenő akkora volt, hogy a ritka kiadású atlaszok kártyavárként omlottak a szőnyegre. Mr. Henderson kétségbeesetten kapott a legközelebbi polc széléhez, miközben a sárgaréz jegykezelő fogó csikordulva gurult be a tölgyfaszekrény alá.
– Nincs semmi ok a pánikra! – kiáltotta Henderson a robajban, s igyekezett megnyugtató, bár kissé ferde mosolyt erőltetni az arcára. – Ez a dinamikus átsorolás szokásos mellékhatása. A mentesítési okmány birtokában az ingatlan automatikusan a gyorsított áthaladási sávba kerül.
Az antikvárius szorosan magához ölelte a frissen kiadott, kék pecsétes kártyát. Az ablakokon túl a sötétség olyan sűrű volt, mintha korommal kenték volna be az üveget, ám a falakban futó rézcsövek ritmikusan ütemezett kattogással lüktettek, mint egy óriási mechanikus szív.
– És hol áll meg a ház? – kérdezte az antikvárius, miközben óvatosan átlépett egy padlón heverő, gőzzel hajtott szótáron.
– A tehermentesítés véglegesítéséhez elengedhetetlen a nullpontos átvilágítás – magyarázta Henderson magabiztosan, bár az ujjai fehéredtek a polc szélén. – A szabályzat értelmében a gördülő építmények kizárólag a központi fordítókorongnál nyerik vissza statikus állapotukat. Csupán alaki formaság.
A szerelvény ekkor éles kanyart vett. A mennyezet egyik fagerendájából halkan leereszkedett egy rézláncon lógó, sárgaréz jelzőóra, amelynek számlapján a mutatók veszettül pörögtek visszafelé, miközben finom fémszilánkokat szórtak a pultra.