154/1. Az ezüstös kulcslyuk — A menetrend szerinti begyújtás

Az antikvárius tiszteletteljes rettegéssel tett egy óvatos lépést a tölgyfaszekrény felé. A padlódeszkák alatti kerekek morajlása közepette a saját mellkasi ketyegése hajszálpontosan felvette a kirakatüvegen túl forgó óriási sárgaréz fogaskerekek ütemét.
A koromlepte szekrényoldalon megvillanó ezüstös kulcslyuk mellett hirtelen egy parányi, rugós réztábla pattant ki. Az apró gótikus betűk szigorú utasítást hordoztak: „Iktatóköri kazánfűtők figyelmébe: a tűztér élesítése kizárólag a kibocsátó mentesítési okmány viaszpecsétjének beolvasztásával engedélyezett.”
– Ne pazarolja a gőznyomást tétova tátogásra, uram! – hallatszott Mr. Henderson higgadt hangja a felső könyvespolcok irányából, ahol a hivatalnok éppen egy helyjegynyomtató készüléket rögzített a ritkaságok mellé. – A menetrend szerinti átminősítés nem tűri a menetidő-növekedést.
Az antikvárius jobb híján benyúlt a kötényébe, kihúzta a frissen kapott pergament, és a még puha, vörös viaszpecsétet a kulcslyuk nyílásához nyomta. A tölgyfaszekrény ajtai erre egyetlen fémes csattanással záródtak reteszre, miközben a guruló fiókból egy köteg perforált lyukkártya zúdult a pultra.
Az épület ekkor éles kanyart vett egy láthatóan nem létező sínpár mentén. A masszív könyvespolcok felnyögtek, majd jelzőzászlóként dőltek meg a kanyarívben, s a bejárati ajtó feletti réztábla csikordulva fordult át: „Következő megálló: Központi Levéltár – Csak átszállóknak.”