153/3. A mozgó ingatlannyilvántartás — A menetrend szerinti átminősítés

Az antikvárius remegő ujjakkal tekerte ki a kötényzsebébe csúsztatott, viaszpecsétes okmányt. A sárgult pergamen tetején vastag betűs felirat hirdette a mentesítést: az ütközőbaki státuszt azonnali hatállyal törölték. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott fel, és megpróbálta felemelni a lábát, ám a talpa továbbra is elmozdíthatatlanul tapadt a tölgyfa padlódeszkákhoz.
– Ne kapkodjon, kedves uram! – fordult felé Henderson, miközben gombostűvel rögzítette a saját egyenruháján az új állomási sávot. – A bürokrácia nem töröl kötelezettséget, csak átcsoportosít. Ön már nem a pályavég elnyelő eleme, hanem a mozgó szerelvény állandó hajtóanyaga. Pontosabban: a beépített gőzkazán leltári felelőse.
Az antikvárius értetlenül pislogott, s a kirakatüveg felé fordította a fejét. A megszokott csendes utca helyett azonban az üvegen túl óriási, sárgaréz fogaskerekek és pöfögő kémények forgó látképe tárult elé. Az épület valóban robogott. A férfi pánikszerűen próbálta elolvasni az okmány apró betűs lábjegyzetét.
„Amennyiben a helyiség elérte az utazósebességet, a mozdonyvezetői tisztséget automatikusan a legközelebbi nehéz bútor foglalja el.” Az antikvárius lassan a tölgyfaszekrényre pillantott, amelynek ajtai mögött nem Henderson állt már, hanem két gőzölgő szénlapát. A szekrény mélyéből felharsanó mozdonykürt rezgése átjárta a szobát, s a férfi döbbenten tapasztalta, hogy a köténye alatt a saját mellkasa komótos, fémes ütemben kezd ketyegni.
A szekrény sarkában, a koromréteg alatt egy apró, ezüstös kulcslyuk villant meg a félhomályban, mint egy várakozó, hunyorgó szempár.