153/2. A tölgyfa-pályaudvar — A gördülő nyilvántartás

A réztárcsa fémes csattannással váltott szabad jelzésre, s a tölgyfaszekrény hatalmas ajtói lassan kinyíltak. A szurokgőz mögül nem a várt kismozdony, hanem egy jóval vaskosabb, koromfekete teherkocsi gördült ki a polcrendszerek közül. A miniatűr szerelvény apró, de bántóan nehéz szénszállítmányt és viaszpecséttel lezárt miniatűr iktatókönyveket szállított, miközben a parketta deszkái riasztóan recsegtek a váratlan tengelyterhelés alatt.
– Teljes fékidő! – kiáltotta Henderson, és a lezárt fiók belső falán át tompán puffogva próbálta átrendezni az iratait. – Ütközőbak, készüljön a csillapításra! A szabályzat értelmében a teherjáratnak az Ön homloklemezén kell megállnia!
Az antikvárius tehetetlenül szorította össze a fogát. Nem elég, hogy a lábai szilárdan a padlóhoz horgonyzódtak, még egy rézből öntött állomási sapka is lehullott a felső könyvespolcról, pontosan a kopaszodó fejére pottyanva. A nehéz teherkocsi komótosan, de feltartóztathatatlanul közeledett a térde felé, és a férfi már lélekben felkészült a csontrepesztő ütésre.
A szerelvény azonban egyetlen hüvelykkel a nadrágszára előtt csikordulva megállt. A teherkocsi oldalából apró rézcsúszda pattant ki, amely egyenesen az antikvárius kötényzsebébe csúsztatott egy összetekert, zöld szalaggal átkötött mentesítési okmányt.
– Téves riasztás! – hümmögött Henderson, amint a fiók gombja egy kattanással újra kibukkant. – A rakomány nem áthaladó. A bolt épülete jelenleg harminchat kilométer per órás sebességgel halad a polgári nyilvántartó hivatal felé.
A szekrény mélyéből ekkor halk, egyenletes ütemű váltósípolás hallatszott, s a sötétben egy újabb réztárcsa kezdett lassan forogni.