153/1. A guruló fiók — A mellékvágány leltára

A pult alatti fiók precíz, csikorgó ívet leírva állt meg a sötét sarokban, majd egy halk kattanással résnyire kipattant. Az antikvárius hiába próbálta megmozdítani acélmerevvé vált lábait; rögzített ütközőbakhoz illően mozdulatlanul kellett tűrnie, ahogy a miniatűr gőzmozdony pöfögve áthalad a bal könyöke felett, egyenesen a történelemkönyvek felé.
A sötét sarokból ekkor fojtott köhögés hallatszott. A nyitott fiók mélyéből Mr. Henderson bukkant elő, kormos homlokkal és szorongatott zsebórával. Megrémült tekintettel méregette az antikvárius hajtókájára szegecselt öntöttvas táblát.
– Késésben vagyunk! – suttogta Henderson szaggatottan, miközben gyanakvóan pislogott a nyitott ajtó felé. – A menetrend megváltozott. Maga már nem személy, hanem állomási műtárgy!
– Akkor legalább szedjen le erről a létráról! – csattant fel az antikvárius, bár a törzse már gyanúsan csavarszagú olajszagot árasztott.
– Szabálytalan lenne! – felelte Henderson, és idegesen megigazította gyűrött nyakkendőjét. – Ütközőbakot nem mozgatunk, amíg a teherjárat be nem érkezik.
Ebben a pillanatban a bolt mélyén álló tölgyfaszekrény ajtói vibrálni kezdtek. A lemeznyomatok közül finom, fekete szurokgőz szivárgott elő, s a szekrény belsejéből mély, mechanikus zakatolás hallatszott. Nem a miniatűr mozdony hangja volt ez, hanem valami sokkal nehezebb, ami éppen átváltott a padlódeszkák alatti vágányra. A sarokban álló fiók önműködően bezáródott, miközben a küszöbön lassan megjelent egy apró, rézből öntött jelzőtárcsa.