151/4. A visszamenőleges kinevezés — A faerezetű illeték

Mr. Henderson nem az a fajta hivatalnok volt, aki habozott volna, ha egy érvényes kinevezési határozat lapult a zsebében. Megigazította a nyakkendőjét, átlépte a széthullott sárgaréz óra alkatrészeit, és öntudatos léptekkel visszatért az eladótérbe. A kirendeltség új állapota azonnali és erélyes intézkedést követelt.
Az esernyős úr még mindig az antikvárius simára csiszolt hátára támaszkodva körmölt, ám a faerezet mentén apró, tintával teli hajszálerek kezdtek futni. Az antikvárius tölgyfa-csendben tűrte a megterhelést, bár a bal könyöke már hátborzongatóan hasonlított egy gépelt csomópontra.
– Uram – szólalt meg Henderson elutasítást nem tűrő, hivatalos hangon, miközben a tavalyi keltezésű határozatot a pultra csapta. – A bútorposta hatályos szabályzata értelmében a visszamenőleges illetékeket azonnal rendezni kell. Ön ráadásul nem a szabványos formanyomtatványt használja a leltári alátéten.
Az esernyős úr meglepetten emelte fel a fejét, s a tintatartó gyanánt szolgáló kalapjából felpattant egy apró, rézből készült pecsétnyomó. Henderson felé nyújtotta az összehajtogatott papírt, de mielőtt az új kirendeltségvezető átvehette volna, az antikvárius háta hirtelen megreccsent. Egy mély, faragott fiók csúszott ki a lapockái közül, egyenest az ügyfél felé szegződve.
– A csomagolási osztály nem vállal felelősséget a nem szabványos méretű küldeményekért – mormogta a pult, s a hang már egyértelműen a tölgyfa mélyéből rezonált.
Henderson elégedetten bólintott. Hivatali hatásköre immár kétségbevonhatatlan volt, a bútorposta pedig olajozottan alkalmazta a selejtezési előírásokat. Ekkor azonban a falitábla pereméről egy pici, sárgaréz csengő hullott a parkettára, és elhalkuló csilingeléssel gurulni kezdett.