151/2. Az átvételi elismervény — A faerezetű íróasztal

Mr. Henderson hideg verejtéket törölt le a homlokáról, de hivatali kötelességtudata felülkerekedett a benne bujkáló rettegésen. Megkocogtatta a tintafoltot a nyomtatványon, s igyekezett minél szárazabb, hivatalosabb hangot megütni.
– A feladási cím hiányzik, uram – mutatott rá a formanyomtatvány üres rubrikájára. – A bútorposta szabályzata értelmében megállt időmérőt kizárólag a központi Irattárba továbbíthatunk, portós küldeményként.
A szürke kalapos vásárló meg sem rebbent. Lassan előhúzott a köpenye alól egy görbe nyelű, vizes esernyőt, majd szó nélkül átlépte a pult melletti alacsony korlátot. Henderson riadtan húzódott hátrább, ám a látogató felé sem nézett: odaállt a sarokban mozdulatlanul álló, leltárrá változott antikvárius mögé.
A vendég lezser mozdulattal rásimította a formanyomtatványt a volt tulajdonos megmerevedett, faerezetű hátára, és az esernyő hegyével kezdte kitölteni a mezőket. A kemény rézhegy sercegve karcolta az elszáradt lakkréteget.
– A csomag nem haladhat tovább, míg az időtartam-illetéket ki nem egyenlítik – dadogta Henderson, miközben ujjaival görcsösen szorította a pult szélét.
Az úr ekkor felnézett, s a szemei helyén apró, ketyegő fogaskerekek villantak meg a félhomályban.
– Az illeték már rendezve van – suttogta a látogató, és az antikvárius hátáról lehúzott papírt a falból kiálló rézcső tölcsérébe gyömöszölte.
A cső mélyéről elégedett röfögés hallatszott, s a sárgaréz ébresztőóra azonnal pattogni kezdett a pultlapon, egyenesen a hátsó szoba felé vett irányt.