151/1. Az új kirendeltség — A szögletes mutatók

A bőrönd fedele tompa, végleges puffanással záródott le, s a miniatűr sínpár, akár egy elszabadult mérőszalag, fémes suhanással tekeredett vissza a tölgyfaszekrény sötét mélyébe. Az antikvárius helyén csupán egy finom, levendulaszagú porszórás maradt a megsüllyedt parkettán. Mr. Henderson elégedetten fújta le a pecsétnyomójáról a maradék vörös krétafortyt, majd gondosan élére állította a leltári mappa szélét.
– Az átsorolási eljárás hivatalosan és visszavonhatatlanul lezárult – állapította meg a megüresedett hátsó szobának, miközben golyóstollát visszacsíptette az ingzsebébe.
Lassú, méltóságteljes léptekkel átsétált az elülső eladótérbe. A pult mögötti faállványzat mostantól bejegyzett bútorpostai kirendeltségnek számított. Henderson megigazította a nyakkendőjét, és helyet foglalt a magasított széken. Alig telt el fél perc, amikor a bejárati ajtó feletti rézcsengő megkondult. A boltba belépett egy szürke kalapos, ázott köpenyt viselő úr, aki óvatosan egy elnyűtt, sárgaréz ébresztőórát szorított a mellkasához.
– Jó napot kívánok. Azt hallottam, itt átveszik a megállt szerkezeteket – mondta a jövevény, s a pultra helyezte a tárgyat.
Henderson a számlapra pillantott. Az óra mutatói nem körbe haladtak, hanem apró, szögletes lépésekkel rajzoltak ki egy hivatali pecsét formáját. A falból kiálló új rézcső ekkor halk sziszegéssel egyetlen csepp sötétzöld tintát bocsátott ki magából, egyenesen a tiszta iktatóív közepére.