151/10. A váltókezelő öröksége — Az átadási jegyzőkönyv

A kénes füst lassan feloszlott, s a teherkocsi fémágyban csikordulva megállt a tölgyfaszekrény sötét gyomrában. Mr. Henderson reszkető kézzel törölte meg izzadt homlokát, miközben a feszültség láthatóan felengedett a vállában.
– A teherforgalom átmenő szakasza sikeresen teljesítve – suttogta Henderson, s a hangjában a korábbi rettegést hirtelen felváltotta a sürgető megkönnyebbülés. A férfi visszahúzta a piros jelzőtárcsát, s a kabátja belső zsebéből egy vastag, bőrbe kötött szolgálati naplót meg egy kis sárgaréz sípot húzott elő, majd határozott mozdulattal az antikvárius kezébe nyomta őket.
– Ezennel a váltókezelési jogkört és a kitérőállomás teljes terhét hivatalosan átadom – jelentette ki gépies gyorsasággal. Mielőtt az antikvárius tiltakozhatott volna, Mr. Henderson ruganyos mozdulattal felmászott a teherkocsi tetejére, és kényelmesen elhelyezkedett az ázott iktatókönyvek között.
Ezután meghúzta a szekrény belső falán csüngő rézcsipkés zsinórt. A tölgyfa ajtók nehéz robajjal csapódtak be, a sínek zúgása pedig mélyen a falak mögött enyészett el, magával ragadva a teherkocsit és utasát.
A helyiségben síri csend támadt. Az antikvárius a tarkóján felejtett vízmértéket levéve, reszkető ujjal lapozott bele a szolgálati naplóba. Az első oldalon harminc áthúzott név sorakozott; a legutolsó név, még friss piros tintával áthúzva: *Mr. Henderson*.
Ekkor az utca felőli boltajtó feletti rézcsengő vidáman megcsördült. A küszöbön egy zaklatott tekintetű idegen állt, kezében egy vízmértékkel és egy viaszpecsétes hivatali tekerccsel.