150/4. A tölgyfaszekrény peronja — Az átszállási kényszer

Henderson csupán egyet lépett hátra, majd kimért mozdulattal megigazította a nyakkendőjét. A jelenséget nem kísérte megdöbbenés, sokkal inkább egy olyan tisztviselő elégedettsége, aki az imént látta visszaigazolva saját igazát a hivatalos közlönyben.
– Úgy tűnik, a csatlakozás a vártnál is pontosabb – jegyezte meg elismerőleg, miközben az esernyője hegyével a résnyire nyílt tölgyfaszekrény felé mutatott. – A legutóbbi szállítási rendelet óta a csatlakozó várótermeket a mélyebb bútorzatba integrálják. Ez jelentős megtakarítást jelent a helyiségek fűtési költségén.
Az antikvárius óvatosan közelebb lépett. A szekrényből nem a megszokott molyirtós szag áradt, hanem sűrű, kénes gőz, amely apró, levendulaillatú pamacsokban tekergőzött ki a résen. A polcok helyén finoman megmunkált, sárgarézből öntött sínpárok húzódtak a sötétben, s a háttérben egy apró, fekete tábla függött. Rajta krétával a következő felirat állt: „Selejtezési átszállás csak leltározott ingóságoknak.”
– Várjon – mondta az antikvárius, és a pultról felvett átszállójegyért nyúlt. – Ha ez a dokumentum nincs érvényesítve, a szekrény automatikusan késedelmi pótdíjat terhel a raktárkészletre.
Henderson azonban nem törődött a figyelmeztetéssel. Nagyítóját óvatosan a szekrény mélyébe nyújtotta, ahol a síneken egy apró, sárgaréz alkatrészekből álló szerelvény várakozott, halk, gépies kattogással.