150/2. A pulzáló fénypont — A mechanikus helymeghatározás

Az antikvárius azonnal meggyújtotta a gázlámpát. A sárgás fénysugár átvágott a homályon, és telibe találta a sötét tölgyfa vitrint. A kék üveggolyó valóban elmozdult: a bársony központi mélyedéséből kigördülve most pontosan a nehéz üvegajtó belső peremének feszült.
– Puszta statikai egyensúlyhiány – jelentette ki Henderson felvont szemöldökkel, miközben gyanakvóan méregette a szekrény lábait. – A padló alatt futó csütörtöki tömegközlekedési folyosó mikroszkopikus rezgései könnyen megmozdítják az ilyen instabil tárgyakat.
– A rezgés aligha magyarázza ezt – mutatott rá az antikvárius a sárgaréz nagyítóval.
A golyó belsejében a bíborszínű fénypont már nem bolyongott a miniatűr utcákon. Megállt egy parányi, négyzet alakú épületrajzolat közepén, amely szembetűnően emlékeztetett magára az antikváriumra. A fénypont azonban nem maradt mozdulatlan: apró, ritmikus pulzálásba kezdett, mint egy üvegbe zárt szívverés.
– Nyilvánvalóan egy korai hivatali helymeghatározó – vonta le a következtetést Henderson elégedetten. – A városi iktatóhivatal így ellenőrzi, hogy a beérkezett zálogtárgyak nem hagyták-e el a kijelölt illetékességi területet. Nincs ebben semmi rejtély.
Az antikvárius nem felelt. Óvatosan kinyitotta a vitrint, hogy visszategye a golyót a fészkébe. Ám amikor a tárgyért nyúlt, a felülete már nem hűvös volt, mint az imént, hanem kifejezetten meleg – a pult alatti rés felől pedig megszólalt egy halk, fémes kaparászás.