149/3. A parketta alatti irattár — A téves átsorolás

A pult alól felcsapó papírpor lassú, szürkés felhőként ült ki a fenyőfa polcokra. Mr. Henderson óvatosan hátrált egy lépést, és esernyője hegyével megkocogtatta a résnyire nyílt padlódeszkát.
– Minden kétséget kizáróan a Központi Selejtező közvetlen elszívócsatornája – állapította meg magabiztos szakértelemmel, miközben zsebéből előhúzott egy tiszta vászonkendőt, hogy megtörölje a pápaszemét. – Ha a Doxa óra csupán a felülvizsgálat illetékét fedezte, ez a csapóajtó a helyszíni végrehajtó érkezését jelzi. A hivatali protokoll szerint ilyenkor célszerű merev tartásban várni a lefoglalást.
Az antikvárius azonban nem dermedt meg. Térdre ereszkedett, és benézett a sötét nyílásba. A feltáruló mélységben nem gőzcsövek kanyarogtak, hanem egy meglepően gondozott, miniatűr könyvespolc húzódott, amelyen apró, számozott bőrkötések sorakoztak. A huzat nem lentről, hanem egy apró, sárgaréz tölcsérből süvített elő.
A tölcsér hirtelen fémes köhögéssel egy összehajtott, rózsaszín papírcsíkot köpött a parkettára. Az antikvárius felvette, majd átfutotta a kuszán gépelt sorokat.
– Ez nem végrehajtó, Henderson – mondta az antikvárius szárazon. – A rendszer úgy ítélte meg, hogy a bolt padlója túllépte a megengedett koptatási határértéket, ezért az antikvárium alapterületét ideiglenesen közlekedési folyosóvá nyilvánította.
Henderson megköszörülte a torkát, és gyanakvóan pillantott a saját cipőjére. A tölcsér mélyén ekkor egy apró, rézből öntött csengő szólalt meg halk, üveges csengéssel.