149/1. A rekedt szekrény — A bürokratikus kaució

Az antikvárius némi feszültséggel igazította meg a kilyukadt kabátját, bár a tekintete hideg maradt. A saját nevét látni a leltári kartonon felettébb szokatlan fejlemény volt. Mr. Henderson óvatosan hátrált egy lépést a sarokban álló tölgyfaszekrénytől, gyanakvóan figyelve a faragott ajtóréseken kiszivárgó, finom papírporos gőzt.
A szekrény két nehéz szárnya éles kattanással tárult ki. A sötét belső térben nem télikabátok lógtak, hanem sárgaréz sínpárokra szerelt, sűrűn rekeszezett iktatófiókok sorakoztak, amelyek ütemes szuszogással lökdösték ki magukból az elszáradt űrlapokat.
– Úgy vélem, az ön ügye hirtelen másodlagossá vált, Henderson – jegyezte meg a kereskedő, miközben a szekrény elé lépett. A legfelső fiókból egy frissen gépelt, vörös pecsétes nyomtatvány emelkedett ki, mint egy nyelvet nyújtó hivatalnok.
Henderson óvatosan közelebb merészkedett, és a szemüvegét igazgatva olvasta a fejécet: „Tulajdonosi átsorolás felülvizsgálat alatt.” A szigorú paragrafusok értelmében a rendszer felülbírálta a házigazda státuszát, és zálogot követelt a hivatali tévedés korrigálásáig.
– A bürokrácia nem ismer el hibát, csupán kauciót kér a saját tévedéséért – morogta az antikvárius fanyar mosollyal.
A szekrény mélyén ekkor fémes lendkerék kezdett zümmögni, s a papírtenger mögül egy finoman kidolgozott, réz karom emelkedett ki, amely határozottan a kereskedő zsebórája felé nyúlt.