148/9. A téves leltár — A hivatalos tévedés ára

Az antikvárius hűvös kíváncsisággal figyelte, ahogy a pult alatti mechanika ütemes csattogása egyre gyorsult, mintha egy túlfeszített falióra küzdene az idővel. Mr. Henderson kétségbeesetten próbálta összefogni a zakóját, attól tartva, hogy a következő pördülésnél a szövete is a hivatali leltár áldozatává válik.
– Nyugodjon meg, Henderson – jegyezte meg a kereskedő, miközben flegmán átlapozta a préselt fatáblákat. – A rendszer nem kapzsi, csupán kínosan precíz. Egy hiányzó gomb még nem a világ vége.
A ketyegés hirtelen elhallgatott. A pult szélén lévő apró sárgaréz nyílásból éles szisszenéssel egy újabb zöld szegélyű leltári karton emelkedett ki. Henderson reszkető kézzel nyúlt érte, hogy elolvassa a saját veszteséglistáját, de ahogy a betűkre pillantott, a szemöldöke értetlenül szaladt fel.
A kártyán nem az ő neve állt, és nem is az ő gombjának leírása. A bejegyzés szerint a leltárba vett tétel egy 1894-es szabású kabát gombja volt – pontosan azé, amelyet az antikvárius viselt. Henderson lassan felnézett, és ekkor vette észre, hogy a kereskedő mellkasán tátong a lyuk: a pult nem Henderson ruházatát dézsmálta meg, hanem a saját gazdájáét, aki eddig a bürokrácia sérthetetlen képviselőjének hitte magát.
– Úgy tűnik, ön sem kivétel a felülvizsgálat alól – suttogta Henderson, és a félelem helyét hirtelen átvette a kárörvendő megkönnyebbülés.
Az antikvárius nem szólt semmit, csak halványan elmosolyodott, majd lenézett a kezében lévő mappára, amely halk csattanással magától bezáródott, és visszasüllyedt a pult mélyébe. Az eladótérben szinte tapintani lehetett a hirtelen beálló csendet.
A sarokban álló öreg, nehéz szekrény mélyéből ekkor halk, rekedtes köhögés hallatszott, mintha valaki egy újabb adag nyomtatványt próbálna kiköszörülni a torkából.