148/2. A cselekménymentes kötet — A kihűlt mondatok leltára

Az antikvárius óvatosan megköszörülte a torkát, miközben Henderson tanácsos feszülten hátrált egy lépést a pult mögött. A tölgyfa ízületek hiánya ugyan megnyugtató volt, de az elmúlt negyedóra hivatali borzalmai után egy újabb bizarr vevő maga volt a tiszta rettegés.
– Teleírt, mégis történetmentes kötet? – ismételte az antikvárius szaggatottan. – Esetleg egy vasúti menetrendkönyvet javasolhatok? Vagy egy XIX. századi orvosi lexikont? Azok bővelkednek szavakban, de hiányzik belőlük a drámai ív.
– Nem, nem – rázta meg a fejét a levendulaszínű kabátos nő, és finom, kesztyűs ujjával végighúzta a pult poros szélét. – A menetrendben ott a gyorsvonat tragédiája, a lexikonban pedig a betegségek elkerülhetetlen végkifejlete. Én tintával, körmondatokkal és karakterekkel teli lapokat keresek, amelyek sehová sem vezetnek. Ahol a cselekmény egyszerűen... kihűlt.
Henderson, aki görcsösen próbált hasznosnak tűnni a szekrény-incidens után, lábujjhegyen odaosont az egyik alsó polchoz, és kiemelt egy vastag, fekete bőrkötéses folyóiratot.
– Talán ez az 1894-es vízügyi jegyzőkönyv? – suttogta izzadó homlokát törölgetve. – Csupa gátőri jelentés a csatornák iszaprétegéről. Garantálom, hogy semmiféle fordulat nincs benne.
A hölgy átvette a könyvet, beleszagolt, majd egyetlen határozott mozdulattal becsukta.
– Ebben benne van a gátőr magánya és a közelgő árvíz fenyegetése – jelentette ki hűvösen. – Ez túlságosan is izgalmas. Nekem olyan szöveg kell, amit valaki megírt, de mégsem történt meg benne semmi.
Az antikvárius ekkor eszmélt rá, hogy a nő nem félreértést vagy szimbólumot keres. Lassan a pult alatti legalsó, pókhálós fiók felé nyúlt, ahol az el nem adott, névtelen kéziratokat őrizte. Ujjai egy nehéz, bordó kötésű kötet széléhez értek, amely különös, száraz melegséget árasztott.