147/5. Az anatómiai íróasztal — A fanyar tapintású bürokrácia

A fémes kongás ütemére az antikvárius teste hirtelen megfeszült, bőre pedig végérvényesen felvette a sötét tölgyfa matt textúráját. Karjai merev tartókonzollá alakultak, háta pedig lapos, enyhén dőlt írófelületté szélesedett, tökéletesen alkalmassá válva a hivatali ügyintézésre.
Az esernyős úr szeme felcsillant a gyönyörűségtől. – Ergonómiai remekmű! – lelkendezett, miközben elegáns mozdulattal előhúzott zakózsebéből egy hajtogatott, sárga ügyfél-regisztrációs űrlapot. Odalépett a mozdulatlan, immár teljesen bútorrá lényegült antikvárius mögé, kiterítette a papírt a lapockái között feszülő tölgyfafelületre, és elővette nehéz, sárgaréz töltőtollát.
Henderson Tanácsos tágra nyílt szemmel nézte, ahogy a látogató kíméletlenül rászorítja a toll hegyét a frissen átalakult állománytárgyra. – Uram, kérem, azonnal fejezze be! Az alany még folyamatban lévő iktatási eljárás alatt áll, a hátán való firkálás pedig engedélyköteles! – kiáltotta Henderson, miközben megpróbált a férfi és az antikvárius-pult közé furakodni. De a toll sercegése a fán már megkezdődött.
Minden egyes leírt betűnél az antikvárius törzséből fanyar, szárított levendula- és tölgyfaillat áradt, a sarokban álló ingaóra pedig ritmikus kattogással igazodott a tollvonásokhoz. A sötét sarokban egy apró, eddig észrevétlen fiók csúszott ki az óra aljából, tompa, rezes csillogást villantva a félhomályban.