147/1. Az új leltározó — A tölgyfaillatú fogadtatás

Henderson Tanácsos megigazította selyemnyakkendőjét, s hűvös méltósággal lépett ki az eladótérbe. A tőkehalas pecsétnyomót hanyagul süllyesztette zsebre, miközben fényes félcipője minden lépésnél ütemesen koppant a tölgyfa padlón. A pult előtt egy alacsony, esernyős úr állt, aki békésen törölgette pápaszemét, mit sem sejtve arról, hogy a bolt tulajdonosa alig néhány perccel korábban esett át egy radikális bútoripari átminősítésen.
– Jó napot kívánok! – bólintott az úr barátságosan. – Egy régi, bőrkötéses szakácskönyvet keresek. A dédnagymamám receptjeit szeretném összevetni a hivatalos daramérési eljárásokkal.
Henderson arcán egyetlen izom sem rándult. Úgy tekintett a látogatóra, mintha az egy rosszul kitöltött kérvény volna, amely véletlenül átsurrant a biztonsági kapun. Beállt a pult mögé, és ujjhegyeit finoman összeérintette.
– A gasztronómiai tárgyú kiadványok jelenleg átsorolás alatt állnak – felelte száraz, iktatóhivatali tónusban. – Kérem, mutassa be az engedélyét az élelmiszeripari Archívum látogatásához, vagy töltsön ki egy hárompéldányos igénybejelentőt a hátsó szobában található új, tölgyfából készült polcrendszernél.
Az úr kissé pislantott, majd bizonytalanul elmosolyodott, azt hívén, hogy ez csupán az antikváriumi miliőhöz tartozó, különc színjáték. Elindult a belső helyiség felé, ahol a friss lakk illata még mindig erősen terjengett. A sarokban álló, különösen göcsörtös tölgyfa állvány mintha halkan megremegett volna a félelemtől, amikor az esernyő hegye véletlenül koccant a legalsó polcán.
Henderson a pult mögül figyelte az eseményeket, miközben a zsebében meglapuló rézkulcs hirtelen jéghideggé vált.