146/1. A halformájú rézkulcs — A méltóságos cipőpár

Az Antikvárius óvatosan, megfeszült izmokkal lépett közelebb a zöldes fényt árasztó, halformájú rézkulcshoz. A padlóban tátongó nyílás, amely az imént olyan kegyetlen precizitással nyelte el a csomagolóanyaggá minősített Henderson Tanácsost, nyomtalanul zárult be. A parketta illesztései úgy simultak egybe, mintha mi sem történt volna.
A szoba közepén egyedül a félcipő és az ezüst mandzsettagomb állt. A cipő bőre halk szisszenéssel feszült meg, ahogy új, Főtanácsosi rangjának tudatában kissé oldalra fordult, mintha szigorú tekintettel mérné fel a jelenlévőket. Az Antikvárius nem mert túl közel lépni a rangos ruhadarabokhoz.
– Tisztelt... Méltóságos Cipő úr – suttogta szaggatottan az Antikvárius, miközben egy rézcsipesszel óvatosan felemelte a padlóról a vibráló kulcsot. A hal szemei apró, csiszolt smaragdokból készültek, s amint a fém a kezében kissé felmelegedett, kopoltyúszerű réseiből fanyar, sós pára szállt fel.
A hátsó falon álló, nehéz tölgyfa könyvszekrény mélyéből ekkor halk buborékpattogás hallatszott. Az egyik elhagyatott iratrendező mappa alsó sarkában apró, gyöngyházfényű zárfej emelkedett ki a fából. A nyílás éppen a halformájú kulcs száját formázta.