145/7. A padlóba vésett betűk — Az automatizált panaszkezelés

A kongás elültével a padló egyik tölgyfa deszkája halkan megrepedt, és egy tenyérnyi, cirádás sárgaréz kulcslyuk emelkedett ki a résből, éppen Henderson mozdíthatatlan lábfeje előtt. A Tanácsos dühében azonnal a hivatali hierarchia durva megsértését látta a dologban.
– Ez egy rendkívüli zárási eljárás szabálytalan alkalmazása! – hördült fel, miközben előhalászta a zsebéből a Főosztály univerzális iktatókulcsát. – Nincs engedélyezett pecsétnyomat a felületen. Hivatalosan felülbírálom a zárolást!
Ezzel a mozdulattal határozottan a nyílásba döfte a kulcsot, ám a kulcs a sárgaréz fogaskerekek közé szorulva azonnal elfordult, majd egy tompa rándulással a mélybe veszett, miközben a kulcslyukból sűrű, fekete tinta buggyant elő.
Henderson még fel sem szisszenhetett a veszteség miatt, amikor a padlódeszkák ritmikus kattogással átrendeződtek. Kör alakú fahengerek emelkedtek ki a földből, mindegyik tetején egy-egy vésett betűvel: az antikvárium padozata egy gigantikus, önműködő írógéppé alakult át. A billentyűk vadul verdesték a deszkákat, betűket vésve a poros fába.
A Tanácsos nem adta fel. Szabadon maradt bal lábával ugrálni kezdett a feltörő billentyűkön, megpróbálva sajátos módon bepötyögni a hivatali zárolás-feloldó mintát, miközben az Antikvárius dühösen kapaszkodott a legközelebbi polcba.
– Megőrült? – kiáltotta az Antikvárius, miközben az arcán a düh és a kétségbeesés osztozott. – Nem látja, hogy a panaszát egyenesen a selejtezési jegyzőkönyvbe gépeli?
A sarokban álló gép ollója eközben egyre közelebb csattogott a Tanácsos gombjaihoz, míg a távolból egy újabb, fojtott fémes kattanás hallatszott.