145/5. A réztábla pecsétje — A hivatali selejtezés

– Ez egy revíziós nyílás – jelentette ki Henderson rekedten, miközben igyekezett úgy tenni, mintha a törzsére tekeredett hivatali papírszalag csupán egy elegáns sál lenne. – A harmincas cikkely szerint minden önműködő iktatóegység rendelkezik kézi felülbírálati ponttal. Keressen egy kulcsot, Antikvárius! Bármilyen sárgaréz tárgy megteszi, ami beleillik abban a méretben.
Az Antikvárius kétségbeesetten kapkodott a legközelebbi polchoz. Remegő ujjai között régi rézgombok, egy rozsdás zsebóra-kulcs és egy fém könyvjelző zörögtek. Henderson sürgetően bólintott, bár a mozdulattól a bádogkanna újabb hivatali szalagokat prüszkölt a nadrágjára.
– Siessen! A tölgyfa morzejelei már a késedelmi kamatot számolják! – sziszegte a Tanácsos.
Az Antikvárius térdre ereszkedett a gépíróként kattogó padlón. Óvatosan, mintha egy alvó darázsfészekhez nyúlna, a zsebóra-kulcsot a zümmögő nyílásba tolta. A sárgaréz lyuk azonnal mohón beszippantotta a fémet. Egy hangos, fémes klakk hallatszott, mire a padló rázkódása hirtelen megszűnt.
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott, de a diadalmas mosoly gyorsan ráfagyott az arcára. A kulcslyukból nem a szabadulást jelentő kattanás hallatszott, hanem egy apró, csillogó réztábla emelkedett ki. Automatikus precizitással egyenesen a Tanácsos bal félcipőjének orrára szegeződött, a következő felirattal: „Leltári szám: 45-B. Selejtezésre kijelölve.”
A sötét sarokból hirtelen egy száraz, egyenletes ketyegés indult el, mintha a padló alatt egy láthatatlan óramű készült volna a következő óraütésre.