144/8. A sárgaréz gomb nyomvonala — A mélységi iktatási zárlat

Henderson Tanácsos nem habozott. A hivatali méltóság utolsó morzsáit is félresöpörve térdre ereszkedett a nyirkos parkettán, és megpróbálta utolérni a sötétségbe vesző gombot. Előhúzta aranyozott töltőtollát, hogy azzal piszkálja ki a rézdarabot a résből, ám a rés nem puszta hézag volt a deszkák között. Sokkal inkább hasonlított egy megnyúlt, nedves torkú csőpostára, amelynek falát sűrű, pulzáló hajszálgyökerek bélelték ki.
– Tanácsos úr... – suttogta az Antikvárius, miközben mozdulatlanságra kárhoztatott testtel, rettegve hátrált a pult mögé. – A leltárkönyv szerint ez a terület már nem a mi joghatóságunk alá tartozik. Ott lent... a selejtezés automatikus.
– Képtelenség! – fújtatott Henderson, miközben a tolla hegyével vakon kotorászott a mélyben. – Egy állami tisztviselő gombja nem válhat komposzttá! Ez jogtalan kisajátítás!
Ekkor a mélyből halk, szürcsölő hang hallatszott. A töltőtoll hirtelen nehézzé vált, mintha valami láthatatlan kéz megragadta volna a másik végét. Henderson megrökönyödve tapasztalta, hogy az értékes írószer centiről centire süllyed el a padlóban, miközben a rés peremén újabb, fémfényű indák csavarodtak a kupakra. A falból jövő kopogás hirtelen elhallgatott, helyét egy baljós, fémes kattanás vette át a csigalépcső mögül. Egy kis réztábla ugrott elő az egyik gerendából, rajta frissen vésett, zöldellő felirattal: Iktatási zárlat. Belépés csak gyökérzeti engedéllyel.
Az antikvárium sarkaiban a könyvespolcok lassan megmozdultak, s a sötét sarokból egyetlen, lassan száradó pecsétviasz illata szivárgott elő.