144/6. Az indák rezonanciája — A hivatali gyökérzet

A fémfényű inda nem sietett. Finom, ritmikus rezgéssel tapogatta le a tölgyfa parketta repedéseit, mintha csak egy vak zongorista keresné a megfelelő billentyűt. Henderson Tanácsos a csigalépcsőn egyensúlyozva megpróbálta behúzni a hasát, hátha a fizika törvényei átmenetileg felfüggesztik a ránehezedő gravitációt.
– Ez csupán egy ártalmatlan hálózati elágazás – suttogta Henderson, miközben a torkában lüktetett a pánik. – A minisztérium nemrégiben engedélyezte a... nos, a decentralizált adatkábelezést. Ez a hajtás nyilván csak a szomszédos iroda fűtésrendszerét keresi.
A vásárló nem méltatta válaszra a magyarázatot. Zsebéből egy apró, csontnyelű nagyítót vett elő, és közvetlenül a vibráló inda fölé hajolt. Az Antikvárius, aki még mindig a pult sarkához lapulva kényszerült a szemtanú szerepére, tisztán látta, hogy a fémfényű növényi rostok apró, sárgaréz fogaskerekekké rendeződnek a kéreg alatt. Az egész szerkezet fojtott, óraműszerű ketyegéssel kúszott előre.
A növényi drót végül elérte a küszöb szélét, ahol egyetlen, határozott mozdulattal rászorult a sárgaréz ajtóütközőre. A kapcsolat létrejöttét egy tompa, mély búgás jelezte, amely végigfutott a hátsó szoba falain, megremegtetve a polcokon sorakozó, megsárgult fóliánsokat.
– Besorolás: gyökérszintű hálózati integráció – jelentette ki a vásárló, és zsebre vágta a nagyítót. – A leltárkönyv mostantól önműködően frissül.
A falak mögül ekkor egy egészen új, száraz, ritmikus kopogás hallatszott, mintha egy láthatatlan gépíró megkezdte volna az első jelentést a vakolat alatt.