144/5. A fitológiai leltárkönyv — A gyökérszintű besorolás

A vásárló egyetlen kimért lépéssel kikerülte a csöpögő növényi csonkot, és a sarokban burjánzó, gőzölgő mappa felé fordult. Sárgaréz metszőollóját gondosan visszasüllyesztette zakója belső zsebébe, majd helyette egy hajszálpontos osztású mikrométert húzott elő.
– A túlburjánzás hivatali akadályoztatást von maga után – közölte hűvösen, miközben a műszert a legközelebbi, vastag erezetű szárra illesztette. – A törzsátmérő meghaladja a megengedett leltári tűréshatárt.
– Ez csupán egy iktatási félreértés! – kiáltott fel Henderson Tanácsos, és a lépcső korlátjába kapaszkodva megpróbált még egy fokkal feljebb húzódni. – A levelek száma szigorúan egyezik a tavalyi iktatókönyv mellékleteivel!
A vásárló ügyet sem vetett a tiltakozásra. A műszer skáláját leolvasva halkan csettintett a nyelvével, majd szétnyitotta a növényi mappa legfelső, széles hajtását. A levelek belső oldalán apró gubacsok ültek, amelyek mindegyikében egy-egy kerek rézbélyegző lenyomata derengtek fel.
Az Antikvárius mozdulatlanul figyelte, ahogy az egyik gubacs hirtelen megrepedt. A pattanó hangot finom papírsustorgás követte, és a nedves résből egy összehajtogatott, száraz pergamenlap nyúlt ki. Henderson arca elfehéredett, amint a lap szélén kirajzolódott saját hivatali pecsétjének halványodó kontúrja.
A vásárló nem nyúlt a kiálló irathoz, csupán a mikrométerrel megkocogtatta a mappa szárát. A parketta réséből ebben a pillanatban egy vékony, fémesen csillogó inda tekeredett ki, és halk rezonanciával vibrálni kezdett a küszöb felé.