144/3. A szerves iktatás — A növekvő iratállomány

Henderson nyelt egyet, miközben a guruló cinkkanna fémes zörgése elhalt a szoba sarkaiban. A vásárló fel sem nézett a gőzölgő ágyásból kipattanó friss hajtásokról; zöld tuspárnájába mártotta a hüvelykujját, és a legfelső csíra apró leveleményére nyomott egy hivatali bélyegzőnyomatot.
– A napló... természetesen az archívum szerves része – dadogta a Tanácsos, miközben hátrálva a csigalépcső alsó fokáig húzódott. – A bejegyzések nem papíron futnak. Minden egyes locsolást a szárak vastagsága és a nitrogénszint rögzít. Ez egy teljesen önfenntartó, szabványosított bürokrácia!
A vásárló kimérten kiegyenesedett, figyelmen kívül hagyva a kétségbeesett magyarázatot, és elindult a hátsó szoba homályos átjárója felé. A mozdulatlanságra kárhoztatott Antikvárius szemei kényszerűen követték a vonalzóval kimért lépteket. A padló alatt ekkor halk, lüktető sziszegés támadt, ahogy a parketta nedvkeringése magasabb fokozatra kapcsolt.
– Függőleges kiterjedésű iktatás – állapította meg a vásárló, amint átlépte a hátsó helyiség küszöbét. Odabent a fojtogató pára gőzgomolyagként ült a polcokon. A falakból kiálló rézcsövekből apró, kartotéklapokra emlékeztető növényi hajtások sarjadtak, melyek szélén finom erezetrajzolat mintázott sorszámokat.
Henderson a lépcső korlátját markolva leselkedett be a nyitott ajtón. A szoba mélyéről ekkor száraz, rekedt zörgés hallatszott, mintha egy növényi lapokból álló iratgyűjtő próbált volna kinyílni a gőzben.