143/5. A törzsszám-jelölő — A fojtott rezonancia

A vásárló lehajolt, és két ujjheggyel felcsipte a sárgaréz karikát, mintha csak egy elhullott alátét volna. Gondosan megtörölte a zsebkendőjével, majd közelebb lépett a szilárddá vált Antikváriushoz, és flegmán rápattintotta a férfi zakójának legfelső gombjára.
– Tessék, a törzsszám-jelölő. Így már a minőségellenőrzés sem köthet bele a szállítási jegyzékbe – jegyezte meg elégedetten, miközben a bőrkötésű regisztert a szomszédos karosszék karfájára fektette. A bútor, melynek kárpitjába Henderson Tanácsos szétterült, fojtott reccsenéssel korrigálta a tartását a papír súlya alatt.
Az Antikvárius kétségbeesetten próbálta pislogással jelezni jelenlétét, de a szeme előtt derengő homály már az üvegesedő vitrinek hideg tükröződését idézte. A ház klímája érezhetően átállt: a levegőben száraz, tölgyfaporos illat terjengett, a padlólemezek pedig ütemes, mély lüktetéssel szivattyúzták át a nedvességet a falak mentén.
– Most pedig vessünk egy pillantást a hátsó hűtőkörre – fordult a vásárló a félhomályos átjáró felé. – A csengő akadozása arra utal, hogy a szelepek még mindig kézi állításúak. Ha szerencsénk van, a korábbi bérlő nem vitte magával a légtelenítő kulcsot.
Ahogy a vásárló kimért léptekkel elindult a hátsó szoba felé, az Antikvárius mellkasán a rézkarika halkan megzendült. A falból, pontosan a vakolat alatt futó rézcső találkozásánál, egy vékony, merev inda bukkant elő, és lassan a kilincs köré tekeredett.