143/1. A kárpitozott ülőalkalmatosság — A formába öntött bürokrácia

A sárgaréz tábla halk kattanással csúszott a helyére a falon, miközben a vásárló higgadtan előhúzott a zsebéből egy apró, finom csiszolóvásznat. Nem kapkodott; a precíz munka mindig időt és türelmet igényelt.
Henderson Tanácsos próbált volna torkot köszörülni, de a hangképzéshez szükséges levegőt felváltotta a jól kiszárított bükkfa természetes tömörsége. A térdei elmozdíthatatlan, faragott golyólábakká alakultak, a könyöke pedig szép ívben simuló, párnázott kartámaszként hajolt meg. A folyamat meglepően csendes volt, csupán a szövetszálak selymes sercegése hallatszott, ahogy a zsakettje finom, zöld plüsskárpittá szövődött át a háttámlán.
– A rugózás kiváló – jegyezte meg a vásárló, miután óvatosan megnyomkodta a volt tanácsos vállait. – A tartás határozott, a hivatali háttér pedig pontosan olyan feszességet ad az ülőfelületnek, amilyet egy hosszabb bizottsági ülés megkövetel.
A férfi elővett egy vékony, fekete tusfilcet, és a gravírozott sárgaréz táblára felírta az új leltári számot. Miután végzett, a tintát aprólékos gonddal leitatta a kárpitról, majd kényelmesen helyet foglalt a frissen formált karosszékben.
A hátsó szobából ekkor egy halk, rezes csengő kondult meg, jelezve, hogy a gyűjtemény készen áll a következő tétel átvételére.