141/5. A szellőzői nedvesség — A kötelező gyökerezés

Henderson Tanácsos bukkant elő a csigalépcső félhomályából, hóna alatt egy gyanúsan dohos, zöldre mázolt hivatali locsolókannával. Az egyenruháján tátongó gombhiány helyén a korábban behelyezett, sorszámozott makk épp egy apró, áttetsző levelet bontogatott, ami finom ritmusban rezgett a tanácsos kimért léptei nyomán.
Az Antikvárius görcsösen próbálta a háta mögé rejteni a lüktető, meleg bőrmappát, miközben a mutatóujján sarjadó fás rügy már egy apró tűlevelet növesztett. Ösztönösen remélte, hogy a sötét folyosó fojtogató porában a felettese nem veszi észre ezt a nyilvánvaló hivatali szabálytalanságot – elvégre a biológiai növekedés ritkán szerepelt a leltári tételek között.
– Kiváló a gyökerezési arány ezen a szinten – jegyezte meg Henderson hűvös tárgyilagossággal, megállva a megszeppent Antikvárius előtt. Rá sem nézett a mappa lepecsételt viaszára; tekintete egyenesen a zöldellő ujjbegyre szegeződött. – A negyedik emeleti iktatáshoz elengedhetetlen a természetes tapadás. A fémkapcsok már évek óta nem tartják meg a szellőzői nedvességet.
Az Antikvárius zavartan megpróbálta elrejteni a kezét, de a friss hajtás kellemesen bizsergető meleget árasztott a karjában. Henderson ekkor benyúlt a zsebébe, előhúzott egy sárgaréz szegélyű munkanaplót, és ünnepélyes lassúsággal tintába mártotta a tollát.
– Kérem, ne toporogjon – tette hozzá a Tanácsos, miközben a locsolókanna csőrét óvatosan az Antikvárius bőrcipője felé billentette. – A földszinti állomány nem szereti, ha átültetés közben meglazítják a parkettát.